top of page

A tudat és a lélek testi alapjai 1.



pszichológia


A születésünkkor még sokkal több idegsejtünk van, mint felnőtt emberként. Kamaszkorban a számuk stabilizálódik, és lényegében a teljes felnőttkoron át ugyanannyi marad, mert a napi szintű sejtpusztulás és sejtképződés üteme körülbelül ugyanolyan. (Gage, 2003)


Az emberi agy talán egyik legjellegzetesebb képessége az, hogy képes önmagán gondolkodni. Ez a tény lenyűgözi a biopszichológia művelőit, akik tudományága a biológia, a viselkedés és a mentális folyamatok metszeténél helyezhető el.


Az alkalmazkodás és az evolúció folyamata segít megérteni számos pszichológiai megfigyelést. Például a fóbiák (szélsőséges mértékű és legyűrhetetlen félelmek), a legtöbb esetben olyan ingerekhez - például magasság, kígyók, villámlás - kötődnek, melyek az őseinknek valós veszélyt jelentettek.


Az evolúció alapjaiban formálja a pszichológiai folyamatokat, mert az adaptív viselkedést eredményező genetikai változatoknak kedvez. Az evolúciós pszichológusok elegáns megoldást kínálnak a "nature or nurture" vitára, szerintük a viselkedés a génjeink, azaz az örökölt jellemzőink és a környezet egymásra hatásának eredménye. (Yee, 1995)


A gének és az öröklődés: egyediségünk egyik forrása mindannyiunk esetében a tapasztalat: a környezet, amiben felcseperedünk, időben és sokszor térben is eltér attól amiben a szüleink növekedtek. A másik dolog ami miatt különbözünk a szüleinktől, hogy a szüleink saját felmenőiktől kapott testi és lelki tulajdonságainak véletlenszerű kombinációjából jön létre a mi genetikai állományunk. Fontos megjegyezni, hogy sem az Édesanyánktól, sem az Édesapánktól nem örököljük az összes génjük másolatát, csak a felét, véletlenszerű kombinációban. Ez a hibrid öröklődés eredményezi egyedi genotípusunkat, tehát azt a genetikai mintázatot, ami a bolygó összes többi emberétől megkülönböztet minket.


A gének nem csupán a testi jellemzőinket szabják meg, de a belső tulajdonságainkra is igen nagy befolyással vannak. A gének képesek hatni az olyan képlékeny és változékony emberi "dolgokra", mint az intelligencia, a személyiség, a mentális zavarok, az írás és az olvasás képessége. Még a félelmeinknek is van némi genetikai alapja. (Hariri et al., 2002)


Azt is fontos megjegyezni, hogy a legtöbb mentális zavar kialakulásában valószínűleg nem egyetlen, hanem több gén vesz részt (Plomin, 2000). A szakértők feltételezik, hogy a többi kórállapot túlnyomó többsége esetében - például a szkizofrénia (egy súlyos mentális zavar) és az Alzheimer kór (a demencia egyik formaja) - több gén játszik szerepet a kialakulásban (St. George-Hyslop, 2000). Azt jelentené mindez, hogy a sejtjeinkben hordott örökségünk megszabja pszichés végzetünk? Hogy felnövekedvén pont olyanok leszünk, mint valamelyik nagybácsikánk? Ez szerencsére nem így van.


Még az egypetéjű ikrek esetében is, akik pedig pontosan ugyanazt a genotípust hordozzák, vannak különbségek mind a külső megjelenésükben, mind pedig a személyiségükben. Ezek a különbségek a különböző tapasztalataik, élményeik - más emberekkel, betegségekkel, kémiai anyagokkal találkoztak, más helyeken fordultak meg - eredményei. Mi több, vizsgálatok szerint, ha egy egypetéjű ikerpár egyik tagjánál genetikai alapú pszichés zavar (például szkizofrénia) fejlődik ki, az nem jelenti azt, hogy a másiknál is feltétlenül manifesztálódik az állapot. A lényeg tehát a pszichés zavarokat soha nem szabad csak a genetikai háttérnek tulajdonítani (Ehrlich, 2000a, b; Mauron, 2001).



És most nézzük meg, hogyan is folyik a testen belüli kommunikáció?

Képzeljük el az alábbi szituációt: kanyargós, meredek hegyi úton haladunk az autónkkal, amikor az ellenkező irányból váratlanul felbukkan egy másik autó. Mi és a masik autó vezetője is az utolsó pillanatban rántjuk félre a kormányt és kerüljük el az ütközést. A szívünk hevesen ver, még percekkel a veszély elmúlta után is. Kivülről nézve az történt, hogy éppen elkerültünk egy fatális balesetet. Belülről nézve a szervezetünk két kommunikációs rendszerének két külön üzenetére reagáltunk.

A gyorsan reagáló rendszer neve idegrendszer, amit elektromos és kémiai jeleket, üzeneteket testszerte szállító idegsejtek kiterjedt hálózata alkot. Ez a gyors reagálású hálózat vészhelyzetben azonnal működésbe lép, parancsai hatására a szívverés felgyorsul, az izmok cselekvésre készen megfeszülnek. A lassúbb reagálású másik rendszer neve hormonrendszer (más néven endokrin rendszer), ami az idegrendszer által kezdeményezett válaszokat segítő és fenntartó üzeneteket küld. Ezek az üzenetek a belső elválasztású – idegen szóval: endokrin - mirigyek (ilyen az agyalapi mirigy, a pajzsmirigy, a mellékvesék, az ivarmirigyek) által termelt kémiai „üzenőanyagok", a hormonok.


Az agy koordinálja a test két kommunikációs rendszerének, az idegrendszernek és a hormonrendszernek a működését, melyek hasonló kémiai folyamatok révén kommunikálnak a test különböző részeivel.

Miért olyan fontos mindez a pszichológiai folyamatok megértéséhez? Az egyik ok, hogy ez a két kommunikációs rendszer adja a gondolataink, az érzéseink és a viselkedésünk biológiai ágyazatát. A másik, hogy e két rendszer biológiájának a megismerése segít megértenünk, miként képesek a gyógyszerek és a drogok, például a koffein, az alkohol, az ecstasy vagy a Prozac megváltoztatni az elme müködését. Végül pedig ugyancsak segít megérteni számos gyakori, az agyat érintő kóros állapotot, például a stroke-ot, a sclerosis multiplexet vagy a depressziót.


Testünk kettős kommunikációs rendszerének közelebbi megismerését az idegrendszer építőköveinek, a neuronoknak a vizsgálatával kezdjük. A neuronokat legegyszerűbben úgy írhatjuk le, mint a többi sejttől információt kapó, azt feldolgozó és a többi sejthez információt szállító speciális sejteket. Az idegsejteket három nagy csoportba sorolhatjuk: szenzoros vagy érzőneuronok, motoros vagy mozgatóneuronok és interneuronok.


Az érzőneuronok (afferens neuronok) egyirányú útként írható le a legegyszerűbben. Kizárólag az érzékszervek felől továbbítanak ingerületet az agy felé. Az érzőneuronok lévén látunk, hallunk, ízlelünk, tapintunk, érzünk szagokat, fájdalmat vagy tudunk egyensúlyozni. Például amikor zuhanyozás előtt a kezünkkel ellenőrizzük a víz hőfokát, ezt az információt az érzőneuronok továbbítják az agy felé.


Pont ellentétes irányú a mozgatóneuronok - idegen szóval efferens neuronok - működése. Esetükben az egyirányú út az agy és a gerincvelő felől az izmok, a szervek és a mirigyek felé tart. Ezek az idegsejtek szállítják a cselekvésre felszólító utasításokat. Hogy maradjunk a zuhanyzós példánál, a motoros neuronok szállítják a parancsot a kezünkbe, hogy forgassuk el a víz hőfokát szabályozó csapot.

Az érző- és a mozgatóneuronok nem kommunikálnak egymással közvetlenül. A két neurontípus közötti kapcsolatot az interneuronok teremtik meg. Az interneuron olyan idegsejt, ami más idegsejtek között szállít üzeneteket; elsősorban az agyban és a gerincvelőben fordul elő.


Mielőtt itt ugrunk a gliasejtekhez, szeretnék röviden kitérni a plaszticitás fogalmára.


A kommunikáció módjától - elektromos vagy kémiai - függetlenül a neuronok képesek változni. Egyik legfigyelemreméltóbb képességük, a plaszticitás révén tud az agyunk alkalmazkodni vagy módosítani önmagán a tapasztalatok hatására. (Holloway, 2003; Kandel & Squire, 2000). Amikor például új dolgot tanulunk, a dendritek képesek megnőni és új szinapszisokat képezni - mindkét folyamat új kapcsolatok kialakítását eredményezi más neuronokkal.


Gliasejtek: az agyi neuronok óriási hálózatának alapszövetét a még náluk is nagyobb számban előforduló gliasejtek adják, melyekről egykoron úgy gondolták, hogy ezek ragasztják össze az idegsejteket (a nevük ezért származik a görög "ragasztó" szóból). Ma már tudjuk, hogy nemcsak szerkezeti támasztékot nyújtanak a neuronoknak, hanem van meg két további fontos szerepük: az egyik, hogy elősegítik az új szinapszisok képződését a tanulás során (Fields, 2004; Gallo & Chittajalla, 2001), a másik pedig, hogy az ún. mielinhüvely nevű „tokkal" borítanak be az agyban és a gerincvelőben található számos axont. A mielinhüvely olyasmi, mint az elektromos vezetékeken a külső borító hüvely, ami szigeteli és védi a sejtet. Továbbá segíti az impulzusok tovaterjedését az axon mentén. Egyes betegségekben, például a sclerosis multiplexben (SM) a mielinhüvely károsodik, ami elégtelen ingerületvezetést eredményez. Ez a károsodás a felelős az ebben a betegségben szenvedők számos tünetéért, a motoros funkciók elégtelenségéről a romló érzékelésig és a kognitív képességek hanyatlásáig (National Institutes of Health, 2010).

Ott tartottunk tehát, hogy az idegrendszernek két fő építőköve van: a csodálatosan plasztikus neuronok és a támogató gliasejtek, melyek védelmezik a neuronokat és segítik azok üzenettovábbító működését.


Az idegrendszernek része a test összes idegsejtje, és egyetlen nagy összetett, szoros belső kapcsolatokkal rendelkező egészként működik. Az egyik legalapvetőbb felosztásban az idegrendszer két részre különül. Az egyik a központi idegrendszer, a másik pedig a környéki vagy perifériás idegrendszer.


A test irányításának legfőbb parancsnokságát jelentő központi idegrendszert az agy és a gerincvelő alkotja.


A környéki idegrendszer és a test között kapcsolatot létesítő környéki (perifériás) idegrendszer feladatát az idegeknek nevezett érző és mozgató axonok kötegei révén végzi. A rendszer számos ága az agy és az érzékszervek, a belső szervek és az izmok között szállít üzeneteket. A környéki idegrendszer révén jut el az agyba, milyen ingerek érik a szemünket, a fülünket, az orrunkat, a nyelvünket, és hogy mit tapint a kezünk.


Mindennek megvalósulása az idegrendszer egy másik felosztás szerinti két nagy részlege révén lehetséges: a szomatikus idegrendszer és a vegetatív idegrendszer révén.


Érdemes a szomatikus idegrendszerre úgy tekinteni, mint az agy és a külvilág közötti kapocsra. Érzékelő részei az érzékszerveket kötik össze az aggyal, mozgató komponensei pedig a vázizmok és a központi idegrendszer között teremtenek kapcsolatot, így az akaratlagos mozgások kivitelezésében vesznek részt. Ha tehát például megpillantunk egy szelet pizzát, ez a vizuális inger a szomatikus rendszer afferens (érző) része révén jut el az agyba. Majd, ha minden jól megy, az efferens (mozgató) rendszer viszi az utasítást az izmoknak, hogy kapják fel azt a szelet pizzát, és tegyék a nyitott szájba.


A környéki idegrendszer másik nagy része akkor lép működésbe, amikor az első falat pizza már elindult lefelé a torkunkon. A vegetatív idegrendszer másik neve autonóm idegrendszer, utalva ezzel a rendszer önszabályozó vagy önálló működésére.


A vegetatív idegrendszer szállítja azokat az üzeneteket, melyek a belső szerveink minőségének szabályozásához, az emésztéshez, a légzéshez, a szívműködéshez és az éberségi szint szabályozásához szükségesek A működése mindvégig tudattalan a számunkra, észre sem vesszük, ahogyan a dolgát teszi.

A vegetatív idegrendszer olyankor is működik, amikor mi alszunk. Még ha altatásba kerülünk, akkor is fenntartja az alapvető életfunkcióinkat.


Hogy még tovább bonyolítsuk a dolgokat, a vegetatív idegrendszert magát is két részre osztjuk a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszerre.


A szimpatikus rendszer gyorsítja fel a szívverést, a légzést és egyes egyéb szervek működését vészhelyzet vagy stressz esetén, amikor gyors és hatékony reakcióra ("küzdj vagy menekülj") van szükség.


A paraszimpatikus rendszer épp ellenkezőleg működik. Egyfajta idegrendszeri fékként a nyugalom és az összeszedettség állapotába vezeti vissza a testet.

A véráramról elsősorban talán nem az információ szállítas jut eszünkbe, inkább az oxigén, a tápanyagok és a salakanyagok szállítása. Pedig a hormonrendszer, más néven endokrin rendszer mirigyeinek a testen belüli kommunikációs csatornája a vér, ez szállítja el az általuk termelt hormonokat mindenfelé a testben.


A hormonok olyan üzeneteket szállítanak, melyek nem csupán a testi működésre, de a viselkedésünkre és az érzelmeink alakulására is hatással vannak (Damaan, 2003, LeDoux, 2002).

Forrás: Pszichológia Mindenkinek (2017) Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann


Ez a blogposzt itt véget ér, köszönöm szépen a figyelmet, és ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg barátaiddal, ismerőseiddel, hogy minél többen olvashassanak a testünk csodálatos világáról.


A következő bejegyzésben olyan kérdésekre kapunk választ, mint például, hogyan hatnak a pszichoaktív szerek az idegrendszerre? Hogyan állítja elő az agy a viselkedést és a mentális folyamatokat? Szó lesz továbbá az agyhullámok vizsgálatáról (EEG) az agy három szintjéről, a limbikus rendszerről (érzelmek, memória...) az agylebenyekről.


Mindezek után egy olyan alapismerettel fogunk rendelkezni, hogy nyugodtan belekezdhetünk a depresszió, szorongás témába. Ha érdekel e tematika, várlak szeretettel a hamarosan induló (április 1.) 5 napos, ingyenes előadássorozat csoportomban. A zárt csoporthoz itt tudsz csatlakozni.








138 views
bottom of page