Hogyan hatnak a pszichoaktív szerek az idegrendszerre?
A marihuánát, az LSD-t, a kokaint, a metamfetaminokat és a nyugtatókat rengetegen használják világszerte. Reggelente milliók serkentik működésre az agyukat koffeinnel, teával vagy energiaitallal és gyújtanak rá egy nikotint tartalmazó cigarettára. Majd az este leszálltával ugyancsak milliók nyúlnak az alkohol és az altatótabletták után. Hogyan váltják ki a hatásukat ezek az anyagok? A pszichoaktív szerek hatása abban rejlik, hogy képesek serkenteni vagy gátolni az agy természetes biokémiai folyamatait.
Agonisták és antagonisták
A pszichoaktív szerek okozta boldogság és túláradó izgatottság elsősorban annak eredménye, hogy a szerek kölcsönhatásba lépnek a neurotranszmitterekkel. Egyes szerek képesek utánozni a neurotranszmitterek hatását az agyban, mások kevésbé direkt módon hatva serkentik vagy tompítják a neurotranszmitterek hatását.
A neurotranszmittereket serkentő vagy azokat utánzó szerek az agonisták. A nikotin például agonista, mert úgy viselkedik, mint az acetilkolin nevű neurotranszmitter. Ennek köszönhetően „felturbózza" az acetilkolint használó idegpályákat. Az acetilkolin az izmokat kontrolláló és az agy bizonyos részein megtalálható neuronok neurotranszmittere. Hasonlóképpen fejti ki hatását a jól ismert antidepresszáns, a Prozac is, ami szerotoninagonista, és az agyban hat, ahol szerotonint tesz hozzáférhetővé.
Ezzel ellentétben az antagonisták olyan kémiai anyagok, melyek akadályozzák vagy meggátolják a neurotranszmittereket a hatásuk kifejtésében. A szkizofrénia kezelésére használt egyes gyógyszerek dopaminantagonisták, a dopaminfelvétel gátlásával hatékonyan képesek "lehalkítani" az állapottal járó hallucinációkat és téveszméket. A szívbetegeknek gyakorta felírt béta-blokkolók az epinefrin (adrenalin) és a norepinefrin antagonistái, ennélfogva képesek ellensúlyozni a stressz hatásait. Általánosságban elmondható, hogy az agonisták elősegítik, az antagonisták gátolják az üzenetek továbbítását az idegrendszer azon pontjain, ahol a kérdéses neurotranszmittert használják a neuronok.
Miért vannak mellékhatások?
De miért vannak a drogoknak és a gyógyszereknek nemkívánatos mellékhatásai? Hogy válaszolni tudjunk erre a kérdésre, mindenképpen tudni kell egy fontos dolgot az agy felépítéséről. Az agyban számtalan, neuronkötegekből felépülő idegpálya van, melyek úgy kötik össze az agy részeit, mint a vasútvonalak a nagyobb városokat. Mi több, az egyes ilyen útvonalakon csupán bizonyos típusú vonatok azaz - neurotranszmitterek - járhatnak.
Ebből az következik, hogy egy adott neurotranszmitter hatását befolyásoló szer az agy konkrét részeire fejti ki a hatását. A szer szedőjének nem előnyös, hogy a különböző útvonalak merőben különböző célokra használhatják ugyanazokat a neurotranszmittereket. Az agy számos szerotonin-útvonala az agy olyan területeit köti össze, melyek nem csupán a hangulatot befolyásolják, de az alvásra, az étvágyra, a kognitív képességekre ugyancsak hatással vannak. E miatt a sokféle szerotonin-útvonal miatt a Prozac (vagy bár- mely, vegyileg hozzá hasonló szer) talán jó hatással van a depresszióra, de nem hagyja érintetlenül az alvásunkat, az étvágyat és a gondolkodást sem. Tulajdonképpen nem létezik olyan pszichoaktív szer, ami csupán az agy egyetlen, pontosan becélozható részére hatna, és nem lenne semmiféle mellékhatása.
Az agy számos specializált egységből áll, melyek együttműködése eredményezi a tudatot és a viselkedést.
Az agy tanulmányozása során majd olvashatjuk, hogy a moduláris egységek mindegyikének megvan a maga feladata (Cohen & Tong, 2001). Egyesek az érzékelésben, például a látás és a hallás feldolgozó folyamataiban vesznek részt, mások az érzelmek szabályozása terén tevékenykednek. Megint más területek a memória működésében töltenek be fontos szerepet, egyes részek feladata pedig a beszéd vagy más viselkedési megnyilvánulások végrehajtása. A lényeg, hogy ezek a „szakosodott" területeknek az együttműködésük gördülékeny. Jelentős részük automatikusan teszi a dolgát, nem szükséges hozzá tudatos irányítás - miközben sétálunk az utcán, odabent zavartalanul folyik az emésztés, folyamatosan lélegzünk, és közben még beszélgetni is tudunk. Amikor azonban valami félrecsúszik egy vagy több agyi modul működésében, a gondolkodásunk és a viselkedésünk biológiai alapjai szembetűnővé válnak.
A koponya védett üregében megbújó agy maga soha nem tapinthatja meg a bársony puhaságát, nem ízlelheti meg a csokoládét, nem gyönyörködhet az ég kékjében, vagy részesülhet a szex örömeiben. A külvilágról csak másodkézből származó értesülései vannak, melyek a külvilág felé kapcsot jelentő környéki idegrendszer (erről korábban már írtam) elektrokémiai aktivitásában megnyilvánuló mintázatok formájában jutnak el hozzá. A testen belüli kommunikáció során az agynak muszáj az idegi és a hormonális csatornákra támaszkodnia, mert ezek szállítják az üzeneteit az izmoknak, a szerveknek és a mirigyeknek, illetve azok felől továbbítják a jeleket az agynak.
De milyen látvány tárulna a szemünk elé, ha bekukkanthatnánk a koponya kemény csontjai alá? Az agy barázdált felszíne, óriási dióra hasonlító megjelenése nem sokat árul el a belső szerkezetről vagy az odabent zajló folyamatokról. Hogy ezekről is szerezhessünk némi információt, olyan modern technológiákhoz kell fordulnunk, mint például az EEG (elektroenkefalográf), mely egészen más típusú ablakokat nyit az agyra.
Az idegkutatók majd száz éve használják az elektroenkefalográf (EEG) nevű eszközt az agyhullámoknak nevezett gyenge elektromos mintázatok tanulmányozására. Ehhez a koponyához rögzített elektródákat használnak. Ahogy egy város fényei kirajzolják, hol van élet éjszaka is, úgy mutatja meg az EEG, hogy az agy mely területei a leginkább tevékenyek abban a pillanatban.
Az EEG képes megmutatni például, hogy a kéz mozgatása vagy egy kép jelentette vizuális inger feldolgozása során mely agyterületek lendülnek munkába. Alkalmas az agyi működési zavarok miatti abnormális agyhullámok kimutatására is, mint amilyenek például az epilepsziás roham (az epilepszia egyfajta elektromos vihar az agyban, ami abnormális hullámokat képez) során jelentkeznek. Az EEG biofeedback-el nyerhető információt a későbbiek folyamán be fogom mutatni. Addig is, itt tudsz olvasni róla egy rövid összefoglalót.
Az agy
A madarak és a hüllők agyának a feladata az alapvető életfolyamatok és ösztönös viselkedések lebonyolítása. A mi agyunk jóval összetettebb szerv, de alapvetően ugyanabból a kocsányból alakult ki, az agytörzsből. Evolúciós szempontból ez az agy legősibb része, ahol a legalapvetőbb funkciók székelnek. Az agytörzs felett - szó szerint és átvitt értelemben egyaránt - az emlősöknél és persze az embernél is még két nagy agyrész fejlődött ki: a limbikus rendszer és a nagyagy (cerebrum). E kettő ruház fel bennünket különleges értelmi képességeinkkel.
Ha valaha előfordult veled, hogy nehéz csatát vívtál az elalvás ellen egy előadás hallgatása közben, akkor most elárulom, hogy éppen az agytörzseddel hadakoztál. Elhelyezkedését tekintve az agytörzs a gerincvelő és az agy többi része között helyezkedik el, itt haladnak át tehát a test és az agy közti összeköttetést létrehozó idegpályák. Ugyancsak itt kereszteződik az agy és az érzék szervek, illetve a vázizmok között kapcsolatot létesítő érzékelő és mozgató idegpályák közül számos, kialakítva az ellentétes oldali agy-test összeköttetést.
A nyúltvelő (medulla) egyfajta kidudorodásként figyelhető meg az agytörzsön. Alapvető testi funkciókat szabályoz, például a légzést, a vérnyomást és a szívverést. Robotpilótaként működve úgy tartja fenn ezeket a funkciókat, hogy azok nem tudatosulnak.
A talamusz egy pár focilabdára emlékeztető képződmény az agytörzs csúcsán. Mint egy számítógép központi vezérlő chipje, az agy bejövő (érző) és kimenő (mozgató) ingerületeinek forgalmát irányítja. Ennek megfelelően az összes érzékszervtől kap információt (kivéve a szaglószervünket), és ezt az információt osztja szét.
A kisagy a két nagyagyfélteke alatt, az agytörzs mögött található, és tényleg úgy fest, mint az agy kicsi változata. Feladata a mozgáskoordináció és az egyensúlyérzékelés szabályozása (Spencer et al., 2003; Wickelgren, 1998b). A kisagynak köszönhetően tudunk leszaladni egy lépcsőn anélkül, hogy tudatosulna bennünk a lépteink kivitelezése. Ugyancsak a kisagy segít sorrendben tartani dolgokat a fejünkben, például amikor egy dallam hangsorait hallgatjuk (Bower & Parsons, 2003). Végül pedig a kisagy részt vesz a tanulás legegyszerűbb folyamatában, amikor rutinszerű válaszokat adunk egy ingerre, például összerezzenünk a fogorvosi fúró hangjától.
Összefoglalva, az agytörzsi modulok felügyelik a testünk legtöbb, az élethez és a mozgáshoz nélkülözhetetlen alapműködését. Az agytörzs a munkáját jobbára észrevétlenül végzi, tudatosságunk határain túl. Az agy következő két szintje azonban már jóval tudatosabban működik.
A limbikus rendszer: például érzelmek, memória. A limbikus rendszernek köszönhetjük, hogy képesek vagyunk érzelmekre és működik a memóriánk. Limbikus rendszerünknek hála nem kell kizárólag az ösztöneinkre és a reflexeinkre hagyatkoznunk. A limbikus rendszer egyéb dolgokra is képes, például szabályozza az éhséget, a szomjúságot és a testhőmérsékletet. Összességében ez a rendszer az agy vezérlőközpontja az érzelmek, a motivációk, az emlékezet és a szervezeten belüli kiegyensúlyozott állapot fenntartása tekintetében.
És most nézzük meg, miként működnek a limbikus rendszer egységei. Az emlékezetünket a hippokampusz működteti. Tulajdonképpen mindkét agyféltekénkben van egy-egy hippokampusz, tehát pontosabb lenne többes számban beszélni róla. Egyik feladata, hogy segítsen nekünk emlékezni az egyes tárgyak, objektumok helyére, például hogy hol hagytuk az autónkat egy nagy parkolóban (Squire, 2007).
A térbeli memórián túl a hippokampusz kulcsszerepet játszik az emlékek megőrzésében is. A hippokampusz - noha maga nem a memória tárháza - kulcsfontosságú szerepet játszik az új emlékek létrehozásában.
A limbikus rendszer egy másik régiója, az amigdala, nevét mandula formájáról kapta (a görög amigdala szó jelentése: mandula), ezért mandula magnak is hívják. A többi agyi struktúrához hasonlóan az amigdala is tulajdonképpen páros szerv. Az amigdalának fontos szerepe van a félelem és az agresszió vonatkozásában. Az amigdala az emlékeket beleszövi az érzelmi reakciókba (Roozendaal et al., 2009). Ha például valaki súlyos autóbalesetet szenved, az esetet követően a többi sofőr felől érkező enyhébb „fenyegetéseket" (például nem elégséges követési távolság) is hajlamos lehet túlreagálni.
Az amigdalán és a hippokampuszon kívül a limbikus rendszer még számos úgynevezett örömközpontot is tartalmaz, melyek elektromos inger vagy valamilyen addiktív szer, például kokain, metamfetamin vagy heroin általi stimulációja jó érzést vált ki (Olds & Fobes, 1981; Pinel, 2005). De persze nem kell rögtön a drogok után nyúlnia senkinek, aki ingerelni szeretné a limbikus rendszere élvezeti központjait - például a szex is tökéletesen megfelelő eszköz erre a célra. Illetve az evés, az ivás vagy valamilyen izgalmas testmozgás, például a siklóernyőzés, ugyancsak aktivizálja az élvezeti áramköröket - még egy finom csokoládé is képes erre (Small et al., 2001).
A korábbiakban már volt szó a hipotalamuszról, a limbikus rendszer azon részéről, ami felelős a szervezet stabil, kiegyensúlyozott állapotának fenntartásáért, részben a hormonrendszernek küldött utasításai révén. A vérerekben szintén gazdag régió az agy fő vérelemző laboratóriumaként is működik. Mivel folyamatosan ellenőrzi a vérösszetételt, azonnal észreveszi, ha változás áll be például a testhőmérsékletben, a folyadékmennyiségben és a tápanyagok szintjében. Amikor valamilyen kilengésre, az egyensúlynak a nem megfelelő állapotára lesz figyelmes - például túl kevés a víz a szervezetben, a hipotalamusz azonnal lépéseket tesz a normál helyzet visszaállítására.
A hipotalamusz más területeken is érezteti a befolyását. Bár tevékenységének jó részét nem tudatos szinten folytatja, küld üzeneteket a magasabb" feldolgozó régióknak is, így jut el az agyunkig, hogy például éhesek vagyunk. A hipotalamusz egyfajta kapocs az idegrendszer és a hormonrendszer között, ami szabályozza az érzelmi állapotunkat, feszültségünket és a stresszt. Végül pedig a hipotalamusz szerepet játszik az érzelmeink alakulásában is annak révén, hogy itt találhatók egyes jutalmazó áramkörök, különösen azok, melyek az éhség, a szomjúság vagy a szexuális vágy kielégítésével járó jó érzéseket váltják ki.
Az agykéreg: az agy gondolkodó része. Ha rápillantunk az emberi agyra, elsőként a két méretes - a két egymás mellé tett öklünknél kicsit nagyobb-nagyagyfélteke tűnik fel. A két féltekét egy rostos képlet, a corpus callosum köti össze, ezen keresztül kommunikálnak egymással. De a legfontosabb kérdés: mi az agykéreg feladata? Itt "székel" csak az emberre jellemző mentális erő, itt dolgozzuk fel a világból jövő, érzékszerveink által felfogott jeleit, itt tároljuk az emlékeinket és hozzuk meg a döntéseinket.
Utolsó fejezet ebben a bejegyzésben, az agylebenyek
A híres osztrák orvos, Franz Joseph Gall az 1700-as évek végén állt elő teóriájával, mely szerint az agy meghatározott régiói konkrét mentális funkciókhoz köthetők, mint amilyen a hallás, a beszéd, a mozgás, a látás és a memória. Az ötlet jó volt, csak sajnálatos módon Gall kicsit túlzásba vitte a dolgot. Az általa létrehozott frenológia ,,tudománya" szerint az agyban külön területe van a spiritualitásnak, a reménynek, jóságnak, a barátságnak, a pusztító hajlamoknak és az óvatosságnak. Mi több, Gall úgy vélte, hogy mindezek a tulajdonságok a koponya formájában is tükröződnek, így a koponya apró kitüremkedéseinek ,,olvasása" hamar virágzó szélhámos ágazattá fejlődött.
Gall elképzelése figyelmet keltett, és elképesztően népszerű lett, noha nagyrészt tévedés volt az egész. Egy fontos dologban azonban teljes mértékben igaza volt: a funkció helyhez kötődése, tehát az az elképzelés, hogy az agy különböző részei különböző feladatokat végeznek, megállja a helyét.
A modern idegtudományi felfedezések segítenek pontosítani Gall agykéregről rajzolt térképét. Az agylebenyek megismerését célzó körsétánk során nem szabad elfelejteni, hogy az agyi lebenyek mesterségesen létrehozott fogalmak, a hozzájuk rendelt funkciók nem követnek éles határokat.
A legtöbb ember esetében a beszéd elsősorban bal félteki funkció, a bal agyféltek a domináns.
Mindegyik agylebenynek megvannak a saját speciális működései.
A nyakszirti lebenyben van a látómező.
A halántéklebenyek a hallás, memória, az arcfelismerés helyszínei.
A fali lebenyek feladata a térbeli lokalizáció, beleértve a saját test felszínén történő érzékelést is.
A homloklebenyek végzik az akaratlagos mozgásokat, a beszédmozgatást, és bizonyos magasabb mentális funkciók is ide tartoznak, melyeket gyakorta "gondolkodásnak" vagy "intelligenciának" hívunk.
És végezetül, szeretném picit részletesebben kiemelni a homloklebenyt.
Hogy milyen szakmát választunk, hová megyünk nyaralni, milyen eredménnyel végezzük el a tanulmányainkat, a munkánk végzése és a magánéletünk formálása alapvetően mind olyan dolog, aminek alakítása igen nagy részben az agy elülső részének agykérgében, a homloklebenyekben (mindkét féltekének van homloklebenye, ezeket sokszor együttesen csak egyes számban emlegetjük) történik. Itt, ezen belül is elsősorban a prefrontális kéregben találjuk a legfejlettebb mentális funkciók - így a döntéshozás, a célkitűzés, a megvalósítás, a jövőbeni események előre látása - székhelyét (Miller, 2006a). A személyiség, a temperamentum és az „,éntudat" biológiai dúcolatának bizonyos fontos részei a jelek szerint ugyancsak itt találhatók, mint azt Phineas Gage esete is előrevetítette már a kutatóknak (Bower, 2006c).
Forrás: Pszichológia Mindenkinek (2017) Philip Zimbardo, Robert Johnson, Vivian McCann
Kedves Olvasóm, ezennel a téma végére értünk. Amennyiben tetszett ezt a blogbejegyzés, megköszönöm, ha megosztod barátaiddal, ismerőseiddel és várlak vissza hamarosan az oldalon!
Köszönöm a figyelmet, mindenkinek jó egészséget kívánok!