A pozitív pszichológia különféle eszközöket kínál a jóllétnek fokozására. De mennyire hatékony önmagában a pozitív gondolkodás az "értelmetlen" munka, a szegénység vagy a magány ellen?
Az elmúlt 20-30 évben egy új pszichológiai mozgalom, a pozitív pszichológia indult útjára. A pozitív pszichológia nem annyira egy pszichológiai irányzat, sokkal inkább egy emberkép (Seligman–Csikszentmihalyi 2000).
Az embereket önmeghatározása szerint az eddigi irányzatokkal ellentétben nem betegnek látja, hanem fejlődésre képes és arra törekvő lényeknek. A pozitív pszichológia a pozitív mentális tartalmak, az egyéni boldogságszint fokozására és a negatív mentális tartalmak csökkentésére irányul.
Nem annyira a "betegséggel" akar foglalkozni, mint inkább a jólléttel és az egészséges emberi élet kiteljesedésével. Ezzel viszont a kritikusok szerint azt sugallja, hogy egy bizonyos gondolkodásmód eredendően jó, amire törekedni kell, míg a negatív élettapasztalatokat nyomjuk el.
A pozitív pszichológia ráadásul szélsőségesen individualista, saját boldogságáért és boldogulásáért szinte kizárólag az egyént teszi "felelőssé".
A pszichológusok igazi feladata a pozitív pszichológia megközelítésében az, hogy boldoggá tegyék az embereket. Mindez elsőre nagyon jól hangzik. Mi lehet a baj? A probléma, hogy ehhez a pozitív pszichológia olyan tanácsokat ad, mint hogy a negatív gondolkodás kudarchoz és boldogtalansághoz vezet, az optimizmus pedig személyes sikert eredményez (Peale 2012). Például gyakorold a hálát, mozogj sokat, mélyedj el a hobbidban, tűzz ki elérhető célokat. A pozitív pszichológia mindezt úgy teszi, hogy nem elemzi azokat a kontextusokat, amikbe beleágyazódnak érzéseink és gondolataink: például a kultúránkat, a hátterünket vagy az oktatási környezetünket. A mentális egészséget társadalmilag teremtjük meg, megléte vagy hiánya szociális mutató (WHO 2009).
Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, miért "zavarhat be" a pozitív pszichológia, és miért ne érezzen senki bűntudatot amiatt, hogy épp nem elég boldog, mert nagy valószínűséggel nem tehet róla. Főleg ha teljesen egyedül, szakember segítsége nélkül indul neki ennek az új útnak. Ezzel a cikkel a figyelmet szeretném felhívni a tényre, hogy egy új attitűd, egy új gondolkodásmód még nem törvényszerűen okoz nagy változást és fontos a "korábbi miértek" feltárása is. Röviden, fontos a szakember támogatása! A legfontosabb szó ebben a folyamatban az "együtt" - mert senkinek sem kell egyedül küzdenie.
Egy pozitív gondolat meggyógyítja minden gondodat!
Nagyon tanulságos végignézni a pozitív pszichológia jellegadó könyveinek címeit. Ilyen Seligman könyve, a Tanult optimizmus: Hogyan változtassuk meg az elménket és az életünket? vagy Ronald D. Siegel könyve, a Pozitív pszichológia: A boldogság, a tudatosság és a belső erő hasznosítása.
További példák: Urald az érzelmeidet: Ne hagyd, hogy a negatív gondolatok felülkerekedjenek rajtad! címmel Thibaut Meurisse tollából, illetve A belső hang: Hogyan győzhetjük le negatív gondolatainkat?” Ethan Krosstól. Jól kitűnik, mennyire az elménk adta, belülről kifelé ható erőt hangsúlyozzák.
Például Dr. Barbara Fredrickson Pozitivitás: a 3:1 arány, amely megváltoztatja az életedet” című könyve azon az evolúciós pszichológiai igazságon alapszik, hogy az emberek, mint minden élőlény, intenzívebben reagálnak a negatív eseményekre, mint a pozitívakra. Ennek az evolúció egy korábbi szakaszában túlélési értéke volt, a mai környezetben azonban megkeseríti életünket, mert olyan dolgokon is szorongunk, amiken nem kellene. Például azon, hogy mit gondolnak rólunk idegen emberek. De semmi baj, írja a szerző, mert a boldogságod kulcsa a kezedben van!
Abból a pszichológiai tényből, hogy a fájdalomra erősebben reagálunk, mint az örömre, konklúzióként az vonható le, hogy a szenvedés csökkentésének előnyt kell élveznie a boldogság növelésével szemben.
Ez alapján nagyon is jól tette a pszichológia, hogy az ártalomcsökkentésre koncentrált, nem pedig a jólét növelésére. A mentális szenvedés nemhogy csökkenne, de egyre csak fokozódik a világon: 2017-ben a vezető diagnózis a világon már nem valamilyen testi megbetegedés, hanem a depresszió volt (Bandelow–Sophie 2022); az európaiak nagyjából harmada szenved valamilyen szorongásos zavarban élete során (Bandelow–Sophie 2022).
„Fogadd el azt, amid van, ahelyett, hogy mindig azon bánkódsz, mid lehetne!”
Ha minden élethelyzetben azon gondolkodunk, hogyan lehetne másképp, nem tudunk a jelenünkben lenni és megélni aktuális tapasztalatainkat. Mindig máshol járni fejben, a jövőn szorongani vagy az éppen elveszett lehetőségeket siratni, elpazarolt életidő. A jelenvalólét teljes hiánya. Tehát a fenti bölcsesség önmagában valami nagyon is igazra mutat rá. Azonban tény az is, hogy az elégedetlenségünket ma folyamatosan, mesterségesen fűtik. Számunkra nem beazonosítható marketingstratégiákkal és viselkedésirányítási technológiákkal hozzák létre. Nem azért van FOMO-nk (Fear Of Missing Out), tehát az az érzésünk, hogy folyton kimaradunk valamiből, mert gyenge jellemek vagyunk, hanem azért, mert például a Facebook, folyamatosan azzal szembesít minket, hogy miből maradunk ki éppen. Úgy próbálják kialakítani az általunk használt applikációs felületeket, hogy azok a lehető legerősebb függőséget okozzák, és a legtöbb figyelmünket kössék le. Az okostelefonon eltöltött idő bizonyítottan rontja a közérzetünket (Kross et al 2013). Tehát a probléma az lesz, hogy magadat fogod hibáztatni, mert képtelen vagy élvezni, amid van.
Jó lenne megtanítani minden gyermeket mindfulness technikákra már az iskolában. A mindfulness a jelenléten alapuló, a buddhista meditációra épülő önmagunkat megnyugató módszer, aminek számos pozitív hatása van. Segíti megélni a jelenlétet, érzelem- és testudatosabbá teheti az embereket, illetve csökkentheti a stresszt és a szorongást.
Ezért mondjuk a pozitív oktatás jegyében elképzelhetünk egy olyan közjóléti programot, aminek az lenne a célja, hogy minden középiskolás vegyen részt egy mindfulness képzésen 9. osztályban (Ciarrochi et al., 2016). A zöldség is jó a gyereknek, ugyanúgy, ahogyan a pszichológia is jó a gyereknek.
Peti nagyon szorongó, és különösen hálás a képzésért. Sokszor marad az órák után és kérdezgeti a mindfulness trénert, hogyan tud kiegyensúlyozottabb lenni. Sokszor teljesen megbénítja a szorongás, félénk és ettől nehezen is illeszkedik be, amin változtatni szeretne. A pszichológus sok jó tanáccsal látja el, és egy beszélgetés során személyesebb kérdésekbe is belemennek.
Kiderül, Pétert veri a mostohaapja. Bár a férfit Péter édesanyja nem szereti, de gazdasági kényszerből együtt maradt vele, mert egyedül nem tudja fenntartani a családot. Úgy gondolja, inkább egy-két pofont viseljen el Péter, mint fagyjon meg az utcán télen.
Péter érzései családi-gazdasági körülményeiben gyökereznek, nincs bennük semmi patológiás. Ha rendszeresen vernek, természetes reakció, hogy folyamatosan félni fogsz. Itt nem a Péterben lévő negatív érzelmeket kellene tompítani, hanem Péter körülményeit megváltoztatni.
Ettől függetlenül, magával a mindfulness technikával nincs baj, mert valóban egy életminőséget javító technika lehet. A probléma azzal van, hogy a pozitív gondolkodással és az alkalmazkodóképességünk növelésével nem változik meg a világ körülöttünk. Egy felnőtt megteheti, hogy kilép egy kapcsolatból, vagy munkát vált, egy gyermek számára az "elfogadás" marad és a remény, hogy a környezetet felismeri konkrétan mire van szüksége egy ilyen szituációban és segítséget nyújt.
Önmagában pozitív gondolkodással nem szerzünk irányítást sorsunk felett. Olyan ez, mintha egy táplálkozási szakértő írna egy könyvet arról, hogy minden nap zabkását kell enni. Majd a végén lábjegyzetbe odaírja, hogy a zabkása nem elég, csak a kiegyensúlyozott étrend részeként működik (Kristjansoon–Thoma 2016).
Éppen ezért, a pszichológia iránt érdeklődőknek és a szakmának is oda kell figyelnie, amikor a jelenlétről, a gondolkodásról, az optimizmusról és hasonló eszközökről ír illetve olvas.
A legfontosabb szó a rehabilitációs folyamatban az "együtt" - mert senkinek sem kell egyedül küzdenie.
Arthur, James – Kristján Kristjánsson – Stephen, Thoma (2016): „Is Grit the Magic Elixr of Good Character? Some Reflections on Angela Duckworth’s New Book, GRIT: The Power of Passion and Perseverance, 1–9.” Jubilee Centre for Character and Virtues Insight Series.
Bandelow, Borwin – Michaelis, Sophie (2022): Epidemiology of Anxiety Disorders in the 21st Century. Dialogues in Clinical Neuroscience, 17 (3): 327–335.
Becker, Dana – Marecek, Jeanne (2008): Positive Psychology: History in the Remaking? Theory & Psychology, 18.5: 591–604.
Ciarrochi, Joseph és munkatársai (2016): Contextual Positive Psychology: Policy Recommendations for Implementing Positive Psychology into Schools. Frontiers in Psychology, 7: 1561.
Christopher, John Chambers – Hickinbottom, Sarah (2008): Positive Psychology, Ethnocentrism, and the Disguised Ideology of Individualism. Theory & Psychology, 18.5: 563–589.
Fáber Ágoston (2019): Az autotelikus párkapcsolat és a gyerekvállalás mint „metaprojekt”. Replika, 30 (110): 95–133.
Friedli, Lynne – World Health Organization (2009): Mental health, resilience and inequalities. No. EU/08/5087203. Copenhagen: WHO Regional Office for Europe.
Glass, Jennifer – Simon, Robin W. – Andersson, Matthew A. (2016): Parenthood and Happiness: Effects of Work-Family Reconciliation Policies in 22 OECD Countries. American Journal of Sociology, 122.3: 886–929.
Jones, Edward E. – Harris, Victor A. (1967): The Attribution of Attitudes. Journal of Experimental Social Psychology, 3.1: 1–24.
Kross, Ethan és munkatársai (2013): Facebook Use Predicts Declines in Subjective Well-being in Young Adults.” PloS one 8.8 e69841.
Kravetz, Diane – Marecek, Jeanne – Finn, Stephen E. (1983): Factors Influencing Women’s Participation in Consciousness‐Raising Groups. Psychology of Women Quarterly, 7.3 257–271.
Lazarus, Richard S. (2003): Does the Positive Psychology Movement Have Legs? Psychological Inquiry, 14.2: 93–109.
Peale, Norman Vincent (2012): The Power of Positive Thinking. Random House.
Seligman, Martin EP – Csikszentmihalyi, Mihaly (2000): Positive Psychology: An Introduction. American Psychological Association, 55 (1).
Twenge, Jean M. (2000): The Age of Anxiety? The Birth Cohort Change in Anxiety and Neuroticism, 1952–1993. Journal of Personality and Social Psychology, 79.6: 1007.
World Health Organization (2017): Depression and other common mental disorders: global health estimates (No. WHO/MSD/MER/2017.2)
Wilkinson, Richard G. – Pickett, Kate E. (2007): The Problems of Relative Deprivation: Why Some Societies Do Better than Others. Social Science & Medicine, 65.9: 1965–1978.